Karácsony ünnepére készülődve reménnyel töltekeznek a szívek, várakozván valami misztikus fényárral átitatott varázslatra, amely felemeli és átmelegíti az esztendő terhei alatt megtorpant lelkeket. Nem szabad felednünk azonban, hogy a legszebb karácsonyi versek, nem az ünnep csillámporos ruhácskáiban villódzó díszei, hanem úgy is fogalmazhatnánk, hogy az emberek szellemi emelőszerkezetei, amelyek révén kicsit belekapaszkodhatunk a csillagokba és eltelve fényükkel, ragyogást hozhatunk magunkkal, melyet aztán árasztunk mások irányába, hogy a fény fényt ölelhessen.
Ady Endrével vágyakozunk a meghitt ünnepre és egész lényünk ajkunkat megrebegtetve suttogja: „De jó volna megnyugodni!” Hagyjuk, hogy játékos angyalok táncoljanak velünk és fütyüljünk az ünneprontókra. Váljunk gyermekké, mert akkor a ragyogás naperős és az őszinteség harmatosan illatozó.
Merjünk belekémlelni igaz mélységeibe, merjük bámulni a csillagokat és megfeledkezni bajainkról, gondjainkról. Figyeljük a Tündérországgá varázsolt szíveket Juhász Gyulával. A legszebb karácsonyi versek ölelésében engedjük, hogy az öröm varázsa megigézzen bennünket.